2018. júl. 18.

Az európai műanyaggyártók szövetsége, a PlasticsEurope 2018 januárjában ismét meg- jelentette szokásos „Plastics – the Facts” című tanulmányát a műanyagipar előző évi eredményeiről. Ebben ismertetik a műanyaggyártás, a műanyag-feldolgozás, az export-import legfontosabb statisztikai datait. A tanulmány az egész világra vonatkozó adatokat is közöl, részletesebben azonban Európával, azon belül is elsősorban az EU 28 tagországának plusz Svájc és Norvégia műanyagiparával foglalkozik.

Az előző évihez képest 2016-ban a műanyaggyártás össztermelése a világon 335 millió tonna volt. Az EU 28 államában (plusz hozzászámítva Norvégiát és Svájcot is) ebből 60 milliót állítottak elő. Ez a mennyiség a hagyományos hőre lágyuló műanyag- okon és a poliuretánokon kívül a gyantákat, ragasztókat, lakkokat és bevonó anyagokat is tartalmazza, a szálakat viszont nem.

A műanyag alapanyagok (ezek a feldolgozásra szánt hőre lágyuló műanyagok és poliuretánok) gyártása a világon 4,1%-kal, 280 millió tonnára bővült. Ezeknek több mint felét Ázsiában állították elő, 29%-át Kínában. Európa 19%-kal (53 millió tonnával), Észak-Amerika 18%-kal, a közel-keleti országok 7%-kal, Dél Amerika 4%-kal, az orosz térség országai 2%-kal részesedtek belőle.

Ezek az adatok az európai műanyaggyártók szövetsége, a PlasticsEurope (Brüsszel, Belgium; www.plasticseurope.org) „Plastics – the Facts 2017” című tanulmányában jelentek meg, amelyet hagyományaiknak megfelelően 2018 januárjában publikáltak. A gyártás mellett a felhasználást, a hulladékképződést, a hulladékhasznosítást is elemezték, elsősorban Európára koncentrálva.

A tanulmányban más szervezetekben korábban elkészített elemzéseket is felhasználtak (Market Research and Statistics Group, PEMRG; EPRO – European Association of Plastics Recycling and Recovery, Brüssel, www.epro-plasticsrecycling.org/; Conversio Market & Strategy Mainz; www.conversio-gmbh.com), de figyelembe vették az európai és az országos hatóságok statisztikai adatait is.

2