Piaci hírek innen-onnan
Mezőgazdasági fóliagyártás fejlesztése az RKW Csoportnál
Az RKW Csoport többmillió EUR értékű beruházást hajt végre a mezőgazdasági
fóliák és hálók gyártásának műszaki fejlesztésére és kapacitásának növelésére. A befektetés
magában foglalja az RKW gyárainak bővítését a németországi
Michelstadtban, és a belgiumi Hoogstraten-ban, valamint tudás- és kompetenciaközpontok
kialakítását.
Irán műanyagipara
A közel-keleti országok néhány éve már nemcsak hatalmas olaj- és földgázlelőhelyei miatt
érdemelnek figyelmet. Szaúd-Arábia mellett Irán is hatalmas léptékkel fejleszti műanyag
alapanyaggyártását, amely alacsony adótartalma és előnyös szállítási feltételei
miatt az európai piacon is egyre inkább versenyképes.
Műanyagok ára Európában
A polisztirolok ára 2016 októbere és márciusa között 12, illetve 17%-kal emelkedett,
majd átmeneti csökkenést követően 2017 októberéig ezt meghaladóan 4, illetve
9%-kal emelkedett, októberben pedig 5%-kal csökkent. A többi megfigyelt műanyagok
árához viszonyítva az árolló márciusig 20%-kal 10%-ra csökkent, majd kisebb átmenetet
követően ismét nőtt.
Piaci hírek innen-onnan
Továbbra is Kína a világ vezető műanyagipari piaca
A kínai gazdaság növekedése lassult az elmúlt években, de az ország teljesítménye
még mindig erős, a világgazdaság bővülésének mintegy harmadát biztosítja.
A kínai bruttó hazai termék (GDP) 2017 első negyedévben 6,9 százalékkal növekedett.
Az év hátralévő részében azonban ennél valamivel gyengébb GDP-növekedést
várnak. 2016-ban 6,7 százalékkal nőtt a kínai GDP, a 2017-es előirányzat 6,5 százalék.
A 2016-os adat 26 éve a legalacsonyabb volt Kínában. A növekedés 2007-ben még
14,2 százalék volt.
Műanyagok ára Európában
A műanyagok árának alakulását a kőolaj, illetve a monomerek árának változása
határozza meg. A többé- kevésbé irányadó Brent típusú olaj ára az elmúlt öt évben
100–120 USD/hordóról 45-55 USD/hordó között változott, jelenleg is ezen az alacsony
szinten van, és az előrejelzések szerint e nyersanyag piacán jelentős változások
nem várhatók.
Autóipari hírek
Az Audi Hungária Zrt. 2017 nyarán megkezdi az elektromotorok és egy új
járműmodell gyártását
Az Audi Hungária Zrt.-nél 2017 nyarán indítják el az Audi Q3-as modell egyes
elemeinek gyártását. Az Audi Q3-as sorozatgyártása 2018-ban, az Audi Q4-es típusé
2019-ben kezdődhet el Győrben. Az Audi első akkumulátoros autóihoz a teljes hajtástechnika
Magyarországról kerül ki a jövőben.