Nagyteljesítményű műszaki műanyagokról - Funkcionális és nagy teljesítményű polimerek - A MÛANYAGOK FELHASZNÁLÁSA

Tárgyszavak: műszaki műanyagok; piaci helyzet; gazdaságpolitika; műanyagfajták; statisztika; árak; kilátások.

A kereskedelmi forgalomban kapható műanyagok főbb osztályai

Mára a műanyagok mint szerkezeti anyagok „érett” szakaszukba jutottak. (Szerkezeti anyag alatt értendő ebben a közleményben minden olyan műanyag, amelyből valamilyen használati tárgyat vagy alkatrészt – akár egy fogmosó poharat – készítenek. A szerkesztő megjegyzése.) A környezetünkben megtalálható műanyagok többsége már legalább 50 éves. Ezek az anyagok ma sem vesztettek műszaki vagy gazdasági jelentőségükből, de a sikerre vezető tényezők jelentősen átrendeződtek. Az adott funkcióra kifejlesztett speciális polimerekre más törvényszerűségek vonatkoznak, mint a hagyományos tömegműanyagokra.

Még ezelőtt tíz évvel is „rendezett” viszonyok uralkodtak a német vegyiparban. A nagy műanyaggyártók, a Bayer, a BASF, a Hoechst mind olyan integrált vegyipari óriásvállalatok voltak, amelyek termékválasztéka felölelt a vegyipari alapanyagoktól a finomvegyszereken és polimereken át a gyógyszerekig mindent. Mindegyik vállalatnak saját központi kutatóintézete volt, amely felelős volt az új termékek fejlesztéséért. Ezeket az új termékeket vitték át a megfelelő területekre, hogy ott új vagy régieket helyettesítő tulajdonságaikkal nagyobb profitot hozzanak létre. Ez az általános séma érvényesült a műanyagok területén is. A piac követelményeinek megfelelően – pl. a repülés és űrtechnika igényeire válaszolva – fejlesztették ki a nagy teljesítményű műanyagok családjait, amelyeknek az akkori marketingstratégia szerint ellensúlyozniuk kellett volna a tömegműanyagok esetében érzékelhető profitcsökkenést.

Ezek az álmok azonban az 1990-es években szertefoszlottak. Miközben a „bejáratott” műanyagokon realizálható nyereség folyamatosan csökkent, a drága specialitások iránti igény nem növekedett abban a mértékben, ahogy remélték. Az új anyagok még kiemelkedő tulajdonságaik révén sem tudták behozni az előttük több mint 40 évvel kifejlesztett típusokat. Az új anyagok nem tudtak versenyezni a nagy gyártási mennyiségből fakadó gazdasági előnyökkel. Az, hogy a nagy teljesítményű műanyagok gyártásakor az amortizációs
idő kb. 25 év volt – szemben az 50-es és 60-as években kifejlesztett műszaki műanyagoknál (pl. POM, PC, PA 6) tapasztalható 10 évvel – gyengítette a speciális, kiemelkedő műszaki teljesítményű polimerek versenyképességét. Éppen ezért sok nagy gyártó kivonult erről a területről, és inkább a hagyományos műanyagok nyereségességének javítására koncentrált. Akkoriban úgy értékelték, hogy az új anyagoknak csak akkor van bármi esélyük (ha egyáltalán van), ha meglevő berendezésekben, ipari léptékben elérhető nyersanya- gokból állíthatók elő. Az ipari kutatás fókuszába olyan problémák kerültek, mint a katalizátorok, a polimerötvözetek vagy a gyártási eljárások fejlesztése. A fő jelszavak a méretnövelés, a kapacitáskihasználás és a termelési költségek csökkentése voltak. Az új alkalmazások új anyagokkal történő kielégítése helyett a gyártók a globalizációval inkább az újabb helyi piacok megszerzésére törekedtek a már meglevő kínálattal – mert ez volt a túlélés kulcsa.

A piac és a fejlesztési folyamat átalakulása

Ennek a folyamatnak a logikus végkifejlete tapasztalható ma. Konszolidáció, felvásárlások, gazdaságtalan üzemek bezárása észlelhető mindenfelé, a kisebb üzemek specialitások gyártására szakosodnak, ki kell vonulniuk a tömegműanyagok gyártásából. Az új gyártókapacitások a világpiac kiszolgálására készülnek, a specialitásokat sürgősen eltávolították a termékpalettáról. A K+F fejlesztések többsége is a tömeges alkalmazásokra koncentrál.

Ennek megvannak a következményei a felhasználó számára. A korábbiakban a nyersanyaggyártók szívesen támogatták anyagaik felhasználását új alkalmazási területeken, és ebben munkával és anyagi támogatással is részt vettek. Ma jóval óvatosabbak, és csak akkor hajlandók ilyen kockázatot vállalni, ha nagy potenciális felhasználási területről, nagy mennyiségekről és gyors megtérülésről van szó. Új alkalmazások és új piacok esetében ez többnyire nem látható előre. Az a szokás, hogy az alapanyaggyártó megelőlegezzen bizonyos fejlesztési költségeket, amelyeket később a nyersanyagárban kap viszsza, a mai spórolós világban szinte teljesen eltűnt. Ennek következtében a vevőnek is részt kell vállalnia a fejlesztési költségekből, és meg kell osztani az anyag- és termékfejlesztés költségeit.

A cikket a letölthető PDF dokumentumban tovább olvashatjuk...